2016. augusztus 24., szerda

Leiner Laura - Bexi sorozat (IDEIGLENESEN NEM MŰKÖDIK A LINK!!)

Budai Rebeka élete tizenhat évesen fenekestül felfordult, amikor posztolt a barátja falára egy szemrehányó, egy szál gitáros dalt, a Késtélt. 
Azóta ő Bexi, aki immár a második lemezén dolgozik, a dal ugyanis óriási sláger lett és országos hírnevet hozott számára. 
Körte, a tetoválóművészből avanzsált menedzser épp egy tévés fellépést szervezett le a Pop/Rock sztár leszek! döntőjébe, ahol Beki a legesélyesebb versenyző duettpartnere lesz. 
Nagy Márk nemcsak az énekhangjával, hanem külsejével is belopta magát a női nézők szívébe, de Bekivel már nehezebb dolga lesz…

LETÖLTÉS Leiner Laura - Késtél

IDEIGLENESEN NEM MŰKÖDIK A LINK!!


Már bő egy év eltelt azóta, hogy Budai Rebeka posztolta barátjának a Késtélt, és ezzel immár Bexiként berobbant a köztudatba. 
Azóta megjelent második lemeze, az Offline, melynek sikere végleg kiírta Bexit az egyslágeres előadók sorából. 
Úgy tűnik, Gerivel is rendeződhetnek a dolgaik, bár ezt Körte, Lili, Anti és a Fogd be Aszád eszement (nevű) tagjai egy emberként elítélik. 
És persze ott van még Ő is. Nagy Márk, akinek a Pop/Rock sztár leszek! döntője után nagyobb szüksége van a barátaira, mint valaha.

LETÖLTÉS Leiner Laura - Hullócsillag

IDEIGLENESEN NEM MŰKÖDIK A LINK!!



Bexi – civil nevén Budai Rebeka – második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége után hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett, Márk szóba sem áll vele, de talán a zenei sikertelenségtől rendül meg leginkább. Szerencsére még mindig mellette áll a családja, valamint Anti, Evelin, Körte, az agyontetovált menedzser, és a Fogd be Aszád vérbeli trolljai. Így a szakmai és magánéleti mélypont sem tarthat sokáig…

LETÖLTÉS Leiner Laura - Illúzió

IDEIGLENESEN NEM MŰKÖDIK A LINK!!




Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?

LETÖLTÉS Leiner Laura - Nélküled

IDEIGLENESEN NEM MŰKÖDIK A LINK!!

182 megjegyzés:

  1. szia:) sajnos valamiért nem tudom letölteni a 3.részt (illuzió)
    nem tudnád elküldeni kubinyian@gmail.com -re?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem tudom letolteni:) Át tudnád küldeni, ha már megkaptad?:) cilamila84@gmail.com

      Törlés
    2. Szia! A 3. részt át küldenék kérlek? Nem tudom letölteni. :)

      Törlés
    3. Szia! Ha megkaptad akkor nekem is el tudnád küldeni (jakaboczkipetra@gmail.com)? Mert akárhol kerestem sehol sem találtam...
      Előre is köszönöm :)

      Törlés
    4. Sziasztok! Én is beállnék a sorba, ha sikerült megszereznetek. Továbbítanátok nekem is? :) pope.a@freemail.hu

      Előre is köszönöm, ha küldi valaki! :)

      Törlés
    5. Sziasztok!
      Valaki nekem is elküldi? vivimoy2@gmail.com

      Törlés
    6. Nekem is Valarie eltudná küldeni?? email: linett.lipp@icloud.com

      Törlés
    7. Nekem is át tudnád küldeni, ha megkaptad? horvateszter112@gmail.com

      Törlés
    8. Valaki esetleg nekem is àtküldi?
      chennyke@gmail.com

      Törlés
    9. Sziasztok valaki nekem is eltudja küldeni? :) Nagyon megköszönném: benkepetra10@gmail.com

      Törlés
    10. Sziasztok! Valaki el küldené nekem a 2.-3.részt? Nagyon megköszönném
      farkyra@gmail.com

      Törlés
    11. Sziasztok! Kerlek szepen valaki elkuldi nekem a 2-3 reszt? Elore is koszonom.
      nagyhajnalka042@gmail.com

      Törlés
    12. Légyszi valaki a 3-as részt nekem is küldje át. blankaantal12@gmail.com e-mai címre. Előre is köszönöm ❤

      Törlés
    13. https://drive.google.com/file/d/0B5I1HOcL3ifleGJVU2J4QmFyMFE/view?pref=2&pli=1

      Törlés
    14. Valaki nekem is kuldje mar at a 2.,3.reszt elore is koszomoom. spekkerregina@gmail.com

      Törlés
    15. Valaki küldje el nekem az illúziót! bogi20021015@gmail.com előre is nagyon szépen köszönöm annak aki elküldi

      Törlés
    16. sziasztok a hullócsillagot és az illúziót nem tudtam sajnos letölteni. El tudnátok küldeni a szabojazmin211@gmail.com-ra? előre is köszi.

      Törlés
    17. Megpróbáljam átküldeni vagy már nem aktuális?

      Törlés
    18. Szia, meg ha 4 hónappal később is írok, nekem at tudnád küldeni legyszives <3
      (kocsis.annaluca@gmail.com

      Törlés
    19. Valaki nekem is eltudná küldeni a késtél, illúzió, hullócsillag, meg a nélküledet!
      Igneczizsofia6969@gmail.com

      Törlés
    20. Valaki nekem is eltudná küldeni a késtél, illúzió, hullócsillag, meg a nélküledet! zdalnoki@gmail.com

      Törlés
  2. Szia sajnos nem tudom letölteni a második részt eludnád küldeni? Előre is köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az email címem: adamedit1208@Gmail.com

      Törlés
    2. Legyszi nekem is eltudna valaki kuldeni a 3.reszt?

      Törlés
  3. Sziasztok el tudnatok kuldeni a hullo csillagot es az illuzot leiner Lauratol? kardosildiko86@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ha megkaptad az illúziót nekem is el tudnád küldeni?előre is köszönöm
      sz.luca2222@gmail.com

      Törlés
    2. Szia nekem is el tudnád küldeni azt a kettőt? Emailem: mezei.virag2004@gmail.com

      Törlés
    3. Szia! A 3. részt Én sem tudom letölteni. Átküldenéd Nekem is: tothamina8@gmail.com Köszönöm.

      Törlés
  4. Sziasztok! Valaki át tudná küldeni az Illúziót, mert én sem tudom letölteni.
    peller.fanni@gmail.com

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok! Valaki áttudná küldeni a 3.részt? Mert én sem tudom letölteni.
    Email címen: sztranyaneliz@citromail.hu

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!Valaki eltudná küldeni ide👉biusmaci123@gmail.com-a bexi sorozat 3. részét???

    VálaszTörlés
  8. Halihóó valaki át tudná nekem küldeni a 3.részt mert én sem tudom letölteni:joo.szandi@hotmail.com

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok! Valaki eltudná küldeni az illúziót? Én se tudom letölteni. (ressrebeka22@gmail.com)

    VálaszTörlés
  10. sziasztok, nekem is elküldené vki az illúziót? rekamasik@gmail.com

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok valaki átküldené a 3 rész mert nem tudom letőlteni?

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok, a 3. Részt nekem is el tudná küldeni valaki? Emailem: major.nikiq7@gmail.com előre is köszi

    VálaszTörlés
  13. Kérlek nekem is elküldené valaki a hullócsillagot és az illúziót? Email: csiz.kinga2004@gmail.com Köszönöm!

    VálaszTörlés
  14. Valaki nekem is elküldené a 3. részt? Előre is köszönöm. Email:kollar.adel.bo@gmail.com

    VálaszTörlés
  15. Heló, kérek szépen valakit akinek megvan a Bexi sorozat 3. része (Illúzió) kérem küldje el nekem e-mail-ben, előre is nagyon szépen köszönöm!
    Fő e-mail: bjola.keki@gmail.com

    VálaszTörlés
  16. Nekem is elküldené valaki a 3. részt? Nagyon szépen köszönöm <3

    VálaszTörlés
  17. Nem tudom letolteni a 2. Reszt😢😭

    VálaszTörlés
  18. Valaki nekem is elküldené a 3. részt minyonok136@gmail.com

    VálaszTörlés
  19. Én sem tudom a harmadik részt letölteni . Valaki elküldené? nagy.m.edina@gmail.com

    VálaszTörlés
  20. Hali! Valaki, akinek meg van az Illúzió átküldené? Nem tudom letölteni.
    Email cím: gamer39girl@gmail.com

    VálaszTörlés
  21. Hali! Valaki el tudja küldeni az Illúziót (3.rész)? Nem tudom letöteni. Erre az e-mail címre várom: nora.kiss0210@gmail.com
    Köszönööm előre is :D

    VálaszTörlés
  22. Sziasztook valaki eltudná nekem küldeni az illúziót? ��
    szilagyipetra84@gmail.com az emailom�� köszönöm szépen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia azt szeretném kérdezni hogy neked elüldték e ??
      ha elküldték elküldenéd nekem
      gyanyi.abigell@gmail.com

      Törlés
    2. Szia, sajnos nem tudtam e-mailt küldeni neked, azt írta ki, hogy nem található. Biztos, hogy ez az e-mailed?

      Törlés
  23. Sziasztok! Valaki elkuldené nekem az Illúziót? Erre a címre,kérlek🙏

    VálaszTörlés
  24. Hali! Valaki elküldené nekem az Illúziót? Kérlek titeket!
    Ez az e-mail címem : vikicafarkas38@gmail.com

    VálaszTörlés
  25. Eltudna valaki kuldeni az illizot es a nelkuledet
    Elore is koszonom
    E-mail pusztai.antonia1025@gmail.com

    VálaszTörlés
  26. Nekem is el tudná valaki küldeni a Hullócsillago?
    kubikbeka03@gmail.com Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  27. Szia nem tudom letölteni a 2.részt, el tudnád küldeni e-mail-ban? Köszi, itt az e-mail címen: weingartkriszta@gmail.com

    VálaszTörlés
  28. Sziasztok! Valakinek nincs meg az Ég veled pdf-je? :( ha van, át tudná küldeni a tothemma.004@gmail.com címre?❤️ Örök hála

    VálaszTörlés
  29. Helloo! Nem tudom letölteni a 3. Reszét. Valakinek akinek megvan áttudna küldeni erre az e-mail cimre? : patakikittike2004@freemail.hu
    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  30. Sziasztok valaki eltudná nekem küldeni az Illúziót?
    Erre az e-mail címre: rita2411@gmail.com
    Előre is nagyon szépen köszönöm!

    VálaszTörlés
  31. Ha valakinek kellene még az illúzió én innen le tudtam tölteni: https://drive.google.com/file/d/0B5I1HOcL3ifleGJVU2J4QmFyMFE/view?usp=drivesdk

    VálaszTörlés
  32. Sziasztok valaki àt tudja küldeni az Illúziòt mert nem tudom letölteni! Elôre is köszi!��

    VálaszTörlés
  33. Sziasztok, valaki el tudná küldeni a 2.részt?
    Email: kissdora58@gmail.com

    VálaszTörlés
  34. Juhász Alexandra2018. augusztus 18. 15:17

    Sziasztok. Sajnos en sem tudom letölteni a hullócsillagot. Valaki elküldi? Email: alexandrajuhasz@yahoo.com Előre is köszönöm. ��

    VálaszTörlés
  35. Sziaztok valaki nekem is el tudná nekem is küldeni az illúziót nekem sem sikerül letölteni
    Email:susu.konyvfuggo0829

    VálaszTörlés
  36. Sziasztok. Sehonnan sem tudom letölteni az Illúziót. Esetleg ha valaki elküldené a lemnarualex20024@gmail.com -ra,nagyon megköszönném. Szép napot mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
  37. Sziasztok,valaki el tudná nekem is küldeni a 3. Részt? Ide:
    schillercharlotte340@gmail.com

    VálaszTörlés
  38. Sziasztok! Valaki el tudná küldeni a 2,3-ik részt? Mert sajnos nem tudom letölteni:( ��: boka.jeny@gmail.com

    VálaszTörlés
  39. Sziasztok!
    Valaki eltudná küldeni az Illúziót?
    gerseivivien98@freemail.hu

    VálaszTörlés
  40. Sziasztok! Valaki nem tudná elküldeni nekem az Illúziót erre a címre: szabogreta16@gmail.com. Elöre is köszönöm. 😊

    VálaszTörlés
  41. Sziasztok! Valaki légyszi elküldi nekem is az Illúziót? m.debbie@centrum.sk

    VálaszTörlés
  42. Valaki el tudná küldeni az Illúziót? sz.luca2222@gmail.com

    VálaszTörlés
  43. Sziasztok valaki eltudná küldeni a 2-3-4.részt?
    anett9.a@gmail.com
    Előre is köszönöm

    VálaszTörlés
  44. Sziasztok valaki nekem is elküldi az illúziót
    tothabigel000@gmail.com
    Köszönöm

    VálaszTörlés
  45. Sziasztok ! Valaki elküldené nekem a illuziot?
    Előre is köszönöm :)
    cserepesnikolett@gmail.com

    VálaszTörlés
  46. Sziasztok! Valaki atkuldene a 2.3.4.5. Reszt?:)

    VálaszTörlés
  47. Sziasztok! Elnézést kicsit elkéstem de valaki eltudná nekem küldeni a bexi sorozatot a 3. kötetétől a 6. kötetig? Azt nagyon megköszönném.
    szlilla4@citromail.hu
    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  48. A további részek nem lesznek itt elérhetőek? Sehol sem találom őket :(

    VálaszTörlés
  49. Hali, a maradj velem esetkeg elérhető lesz valamikor?

    VálaszTörlés
  50. Valakinek elerheto a Maradj Velem? :)
    Ha megvan valakinek eltudja kuldeni? 😳
    erzso456@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha megkaptad eltudnád nekem is küldeni? :)
      horvathnikoletta11@gmail.cím

      Törlés
  51. Hali. Valaki el tudná küldeni a Maradj Velemet? orsolya846@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha megkaptad eltudnád nekem is küldeni? :)
      horvathnikoletta11@gmail.cím

      Törlés
    2. Ha megkaptad eltudnád nekem is küldeni? :)
      horvathnikoletta11@gmail.cím

      Törlés
  52. Ha valakinek megvan a Maradj velem esetleg el tudná küldeni erre az e-mail címre? Előre is köszönöm! cserhalmicinti@gmail.com

    VálaszTörlés
  53. A Maradj velemet el tudná küldeni valaki nekem is?
    k.dori8@citromail.hu

    VálaszTörlés
  54. Valaki elkuldené nekem az egyszert? Sehol sincs fent normálisan🤷🏻

    VálaszTörlés
  55. Sziasztok! Valaki eltudná küldeni a 2. és 3. részt? Előre is köszönöm! Itt az e-mail: annaszofka@gmail.com

    VálaszTörlés
  56. akinek megvan a Maradj velem legyszi elkuldi? elore is koszonom!
    rebeka.mayson@gmail.com

    VálaszTörlés
  57. Sziasztok!
    Én is a Maradj velem felől szeretnék érdeklődni . Valakinek meg van ? Ha igen nagyon hálás lennék .
    E-mail:smole smolenszki​.sara@gmail.com

    VálaszTörlés
  58. Sziasztok! Valaki elküldené nekem is a Maradj velemet? Nagyon köszi :)

    Email: beckyway13@gmail.com

    VálaszTörlés
  59. Sziasztok!
    A Maradj velem-et en is megkoszonnem, ha elkuldene valaki!
    doragorosics@gmail.com

    VálaszTörlés
  60. sziasztok!
    Valakinek sikerült megszereznie mär a Maradj velem-et? Ha igen elküldene nekem? kertesz.erika65@gmail.com
    Köszönöm eröre is :)

    VálaszTörlés
  61. Sziasztok!Valaki elküldené nekem is a Maradj velemet? Előre is köszönöm :)

    Email: orsi459@gmail.com

    VálaszTörlés
  62. sziasztok! :) a maradvelem engem is érdekelne, ha valakinek megvan elküldené nekem? Köszönöm előre is :)
    peeetruus@gmail.com

    VálaszTörlés
  63. Sziasztok!
    Hálás lennék, ha valaki nekem is el tudná küldeni a Maradj velemet.
    Előre is köszönöm. feher.petra997@gmail.com

    VálaszTörlés
  64. Sziasztok!
    Engem is érdekelne a Maradj velem. Hálás lennék ha elküldené nekem valaki, akinek megvan.
    Előre is köszönöm. kiscica0514@freemail.hu
    Üdv, Ani

    VálaszTörlés
  65. Sziasztok! Valaki el tudná küldeni a hullócsillagot? Ide: boka.jeny@gmail.com
    Megtaláltam a telomon az illúziót xdd szóval akinek kell az írjon:))

    VálaszTörlés
  66. Sziasztok
    Ha valaki esetleg megkaparintotta már a Maradj velemet azt Én is nagyon megköszönném! :)
    Mail: bag.barbi95@gmail.com

    VálaszTörlés
  67. Sziasztook.
    Valaki eltudná küldeni erre a címre a Maradj velemet? : bolla_rita@hotmail.com

    VálaszTörlés
  68. Sziasztok! Aki esetleg meg tudta már szerezni a Maradj velem-et az nekem is el tudná küldeni?
    bakti.bogi@gmail.com
    Nagyon szépen köszönöm!

    VálaszTörlés
  69. Sziasztok! Akinek kell az illuzió az innen letudja tölteni:
    https://drive.google.com/file/d/0B1RDP0yMwu87RFQyZktESjhYRXM/view?usp=drivesdk

    VálaszTörlés
  70. Sziasztok!
    Engem is érdekelne a Maradj velem. Hálás lennék ha elküldené nekem valaki, akinek megvan. Előre is köszi: fannimajor2006@gmail.com

    VálaszTörlés
  71. Sziasztok, valaki eltudná küldeni a 2., 3. részt erre az e-mail címre: kitti0175@gmail.com
    Előre is köszönöm

    VálaszTörlés
  72. Sziasztok
    Valaki eltudná küldeni nekem a Maradj velem-et! Előre is köszönöm! Sertodominika@gmail.com

    VálaszTörlés
  73. Sziasztok, én is megköszönném a 3.-részt! Valaki elküldené? Előre is köszi!
    Ide: honesz02@gmail.com

    VálaszTörlés
  74. Legszíves valaki nekem is eltudna kuldeni a 3. Reszt? @majakovacs08@gmail.com ra

    VálaszTörlés

  75. Sziasztok! Aki esetleg meg tudta már szerezni a Maradj velem-et az nekem is el tudná küldeni? kitti16147@gmail.com
    Nagyon szépen köszönöm

    VálaszTörlés
  76. Sziasztok,valakinél nincs esetleg Maradj velem pdf?

    VálaszTörlés
  77. Sziasztok Valahol meg van valakinek? Kérlek küldjétek el :)

    VálaszTörlés
  78. Sziasztok!Valaki nekem is eltudna kuldeni a Maradj velemet?
    tarcsalinda@gmail.com
    Elore is koszonom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha esetleg meglesz akkor tovább küldenéd nekem?
      fhrviktoria29@gmail.com

      Törlés
  79. Sziasztok valakinek nincs meg az 5 és a 6 rész a bexi sorztatnak. Ha igen akkor kérem szépen küldje el erre az E-mail címre: vadasz.mercedesz7@gmail.com. előre is köszönöm

    VálaszTörlés
  80. Sziasztok. Valaki eltudná nekem is küldeni a Maradj velemet ha megkapta? Köszönöm :) czgny.nikolett@gmail.com

    VálaszTörlés
  81. Szia.. El tudnád küldeni nekem az első kivételével a többi részt? (sarkcsillag390@gmail.com)

    VálaszTörlés
  82. Sziasztok én is megköszönném ha valaki lenne olyan kedves hogy átküldi a 3. részt nekem is.
    e-mailem : bbogika006@gmail.com

    VálaszTörlés
  83. Sziasztok! Valaki nekem is el tudná küldeni a Maradj velem-et? Előre is köszönöm! dr.mandula@freemail.hu

    VálaszTörlés
  84. Hali
    Valaki nekem is el tudná kúldeni a Maradj velem-et?
    Előre is köszönöm
    E-mail:kisgreta07@gmail.com

    VálaszTörlés
  85. Sziasztok!
    Valaki el tudná küldeni a Maradj velem-et nekem is esetleg? Előre is köszönöm szépen!!
    E-mail: szabone.zsofi@gmail.com

    VálaszTörlés
  86. Sziasztok el tudná nekem is küldeni valaki a maradj velemet? Nagyon megköszönném :)
    E-mail: galreb1003@gmail.com

    VálaszTörlés
  87. Sziasztok! Valaki nekem is eltudná küldeni a 3. (Illúzió) részt?
    E-mail:gviraglili@gmail.com

    VálaszTörlés
  88. Szisztok, nekem se a 2. se a 3. részt nem engedi letölteni. Átkülditek e-mailben?
    Cím: kcsernicska14@gmail.com

    VálaszTörlés
  89. Sziasztok! Valaki nekem is eltudná küldeni a maradj velemet? Előre is köszönöm.
    E-mail: megyeri.petronella@gmail.com

    VálaszTörlés
  90. Sziasztok!kérlek a 2.3. részt elküldi valaki nekem e-mailba??
    Mert nem tudom letölteni

    VálaszTörlés
  91. Valaki eltudná küldeni az egyszert meg a maradj velemet ?
    simonniki742@gmail.co.

    VálaszTörlés
  92. Nekem sem engedi letölteni a 2-3 részt ha esetleg valaki eltudnáküldeni őket valaki
    e-mailban annak nagyon örülnék.Előre is köszönöm. Az e-mail címem: molnareszter10@gmail.com

    VálaszTörlés
  93. A harmadik részt nem tudod letölteni hiába próbálod

    VálaszTörlés
  94. Valaki a harmadik részt eltudja küldeni? emeseszenasi123@freemail.hu címre. Köszönöm

    VálaszTörlés
  95. Elküldi valaki az Illúziót?
    nyuszi.muszi@upcmail.hu

    VálaszTörlés
  96. Helo,valaki esetleg tudja hogy a bexiből az 5.részt hol lehet letölteni?
    Ha esetleg valaki válaszol letszives ide;Instagram:face__90(köszönöm)

    VálaszTörlés
  97. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  98. Sziasztok valaki el tudja küldeni az 5.reszt! toroklucus@gmail.com Előre is köszi!

    VálaszTörlés
  99. Én sem tudom letölteni a 2. És 3. Részt (hullócsillag, illúzó) Elküldenétek nekem a liptakdorinaa@gmail.com e-mail címre

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Át tudod nekem küldeni légyszi a hullócsillag linkjét? Nagyon megköszönném 😊

      Törlés
    2. https://drive.google.com/file/d/0B5I1HOcL3iflYVlfMGh3SFQ4anc/view?usp=drivesdk

      Törlés
  100. Szoasztok, valaki kérlek nekem is elküldené a 3. részt? ���� d.fleur.weasley@gmail.com előre köszii ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://drive.google.com/file/d/0B5I1HOcL3ifleGJVU2J4QmFyMFE/view?usp=drivesdk

      Törlés
  101. Sziasztok valaki tudna nekem segíteni hogyan tudom letölteni a bexi sorozat 5-ik részét? (Evi2006@citromail.hu) köszönöm

    VálaszTörlés
  102. Sziasztok! Valaki akinek megvan az Ég veled pdf, el tudja küldeni nekem? flox.ravenwood@citromail.hu
    Előre is köszi <3

    VálaszTörlés
  103. Nekem is az 5. részre (valahol) fáj a fogom, sehol nem találom. Valaki nem tudja hol lehet?
    Ha valakinek megvan át tudja dobni? Örök hála. (litkeyblan@gmail.com)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megkaptad esetleg? Mert nekem is erősen kéne, ugyanis tövig rágom az összes körmöm. Ha esetleg igen, akkor kérlek küldd el nekem a következő emailre. (rebigal6@gmail.com) Előre köszi! <3

      Törlés
    2. Ugyanis itt nem sikerült letöltenem. Én vagyok béna?

      Törlés
  104. Sziasztok! Valaki elküldenéd nekem pdfben az összes részt? Nagyon köszönöm! horvathcsokeanita@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ha esetleg megkaptad át küldenék nekem is?
      Előre is köszi!
      zsuzsannagudra@gmail.com

      Törlés
  105. Sziasztok!

    El tudná küldeni valaki nekem is a Bexi sorozat 5-6 részét a tb77@citromail.hu címre?

    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ha esetleg megkaptad átküldenéd nekem is a zsuzsannagudra@gmail.com címre?
      Előre is köszi:)

      Törlés
  106. Sziasztok
    Nekem se hagyja
    Át küldené valaki mind a 6 részt? Előre is köszönöm 😊
    vereseszter08@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ha esetleg megkaptad elküldenéd nekem is őket?
      zsuzsannagudra@gmail.com
      Előre is köszi:)

      Törlés
  107. sziasztok! át tudná valaki küldeni az összes részt nekem is?
    szandyykamano@gmail.com
    köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ha megkaptad őket át tudnád küldeni nekem az 5. és 6. részt?
      Előre is köszi!

      Törlés
  108. A cím lemaradt
    zsuzsannagudra@gmail.com

    VálaszTörlés
  109. Sziasztok!Nekem csak az elsőt engedte eltölteni. El tudná valaki küldeni?
    hadadybea@gmail.com
    Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kell még? Mert ha igen akkor en el tudom küldeni a többit. Nekem az 1. hiányzik :(

      Törlés
  110. Hali
    Valakinek megvan az IOV 1. része, az Ég veled? Nagyon hálás lennék ha valaki elküldené! Előre is köszönöm! E-mail cimem: pulailaura15@gmail.com

    VálaszTörlés
  111. Sziasztok! Valaki el tudná küldeni a Hullócsillagot és az Illúziót nekem. Előre is köszönöm! <3
    E-mail: brigittarenata05@yahoo.com

    VálaszTörlés
  112. Sziasztok Légyszi valaki elküldi nekem a 2-3. részt
    kecsedijulianna@gmail.com

    VálaszTörlés
  113. Sziasztok! Esetleg valaki át tudná küldeni az 5.részt (Valahol) vagy esetleg az IOV trilógia bármelyik részét ha megvan? petrovicsnek34@gmail.com Előre is köszi,ha valaki átküldi. :)

    VálaszTörlés
  114. Sziasztok! Ez nm nagyon ide tartozik de valaki kérem elkuldi a maradj Velemet?
    snowdrep@gmail.com

    VálaszTörlés
  115. Sziasztok! Valaki el tudná küldeni nekem a 2. és 3. részt? Nagyin megköszönném!
    anitafazekas07@gmail.com

    VálaszTörlés
  116. Sziasztok!
    Esetleg valakinek megvan a Bizz bennem pdf-e? Ha igen, kérlek szépen 5 perc alatt elküldöd nekem erre a cimre? eg.veled.fan.2019@gmail.com

    VálaszTörlés
  117. Sziasztok valaki át tudja küldeni a 2.és a 3. részt a ferenczzsofia118@gmail.com -ra ?

    VálaszTörlés
  118. Sziasztook valakinek megvan Leiner Laurától a Bízz bennem?Ha igen, kérlek küldd át erre az e-mailra: borikhaberki@gmail.com

    VálaszTörlés
  119. Valaki eltudna kuldeni nekem a hullocsillagot es az illuziot mert sajnos nem engedi letolteni.
    pappmonika913@gmail.com cimre elore is koszonom a segitseget!

    VálaszTörlés
  120. Valaki elküldi email-ben az illúziót? Emai cimem brigittafeher24@gmail.com

    VálaszTörlés
  121. Valaki elküldi a Bexiből a késtélt ����������

    VálaszTörlés
  122. Valaki elküldi a 2. 3. Részt? mellau.vikike@gmail.com köszönöm

    VálaszTörlés
  123. Hali, ha valakinek majd meglesz a Higgy nekem pdf-ben légyszi el tudja nekem küldeni?
    fazekas.anita@jezsu.hu az emailem. Tényleg nagyon nagyon sokat jelentene!!

    VálaszTörlés
  124. Nekem valaki elküldi az illúziót

    VálaszTörlés
  125. Valakinek megvan a 4.rész? (Nélküled) Ha igen, valaki átküldi? Pls!!🥺 bergmannzsofia@gmail.com

    VálaszTörlés
  126. Valaki nekem is eltudná küldeni a késtél, illúzió, hullócsillag, meg a nélküledet!
    Igneczizsofia6969@gmail.com

    VálaszTörlés
  127. Sziasztok! Valaki eltudná nekem küldeni a sorozat első, második illetve harmadik részét? Előre is köszönöm!!! zsofia.balazs.04@gmail.com

    VálaszTörlés
  128. Sziasztok,vki nekem is el tudná küldeni az 1 2 3 részt? köszönöm mnrenesmee3@gmail.com

    VálaszTörlés
  129. Sziasztok!
    Valaki el tudna kuldeni a bexi sorozat reszeit? A hullocsillagtol kellene! Nagyon szepen koszonom !! :)
    superrepaa@gmail.com

    VálaszTörlés
  130. Szia nekem is el tudnád küldeni az 1. részt (késtél)?

    VálaszTörlés
  131. Sziasztok! Nekem a késtélt nem engedi letölteni! Esetleg valaki el tudná küldeni erre az e-mail címre: makra.dorka105@gmail.com

    VálaszTörlés