2016. november 27., vasárnap

Sarah Bannan - Súlytalanul

Carolyn Lessing érkezése előtt nem sok minden történt az alabamai Adamsville-ben. Az emberek minden héten a futballcsapatuk győzelméért imádkoztak a vacsoraasztalnál és az iskolai gyűléseken. A legszexisebb Adams Gimis lányok listája évente frissült a szavazatok alapján, és a hatalmi viszonyok is annak megfelelően alakultak. A diákok az íratlan szabályok fényében élték mindennapjaikat, ügyelve például arra, hogy pomponlányok nem lógnak együtt az úszókkal, végzősök nem randiznak elsősökkel. Mindez törvényszerű volt addig, amíg be nem toppant az új lány. 
Carolynról csak annyi derült ki a közösségi médiából, hogy New Jerseyből költözött át, és 1075 barátja van. A tengerpartokon készült fotókon olyan gyönyörűen festett a fiúbarátaival együtt, mint az Abercrombie cég modelljei. A való életben azonban jóval több volt ennél. Tökéletes. 
A SÚLYTALANUL visszaránt minket a sötéten gomolygó kamaszkorba, amelyről Sarah Bannan riasztó, de hiteles képest fest első regényében.

LETÖLTÉS 

2016. november 22., kedd

Louise O'Neill - Örökké a tiéd

Egy szép új világ, ahol a lányok már nem természetes úton születnek. Ahol a nőket az iskolákban csak arra tanítják meg, hogyan tudnak örömet okozni a férfiaknak, miután kikerültek a való világba A végzős év után a legmagasabb értékelést kapott lányok házastársakká válhatnak, hogy tehetős és befolyásos férjük mellett fiúkat szüljenek. A többi lány jövője mint szeretők és tanárok leírhatatlanul kegyetlen. freida és isabel legjobb barátnők, és biztosak abban, hogy évfolyamuk kiválóságaiként mindketten feleségek lesznek. De ahogy egyre feszültebbé válik az utolsó év, ahogy egyre nő a nyomás, hogy tökéletesek legyenek, isabel önsanyargatásba kezd, veszélyeztetve az egyetlen lényeges dolgot: a szépségét. A leendő férjek pedig megérkeznek, csak arra várva, hogy menyasszonyt válasszanak maguknak. freidának meg kell küzdenie a jövőjéért még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell árulnia az egyetlen embert, akit szeret és aki viszontszereti.

LETÖLTÉS

2016. november 13., vasárnap

Michelle Hodkin - Mara Dyer 1-2.

Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet.
Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem.
Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved.
LETÖLTÉS Michelle Hodkin - Mara Dyer eszmélése



Mara Dyer valaha úgy gondolta, hogy maga mögött hagyhatja a múltját. Nem menekülhet előle.
Azt hitte, talán csak képzelte az összes problémáját. Nem képzelődött.
Biztos benne, hogy mindazok után, amin keresztülmentek, a fiú, akit szeret, már semmit sem titkol előle. Nagyon téved.
LETÖLTÉS Michelle Hodkin - Mara Dyer változása

2016. október 27., csütörtök

Jamie McGuire - Gyönyörű sorscsapás (1-3.)

Az ​​új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik. 
Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer. 
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?
LETÖLTÉS Jamie McGuire - Gyönyörű Sorscsapás






Végre itt van a New York Times sikerlistás Gyönyörű sorscsapás nagy izgalommal várt folytatása! Lehet-e túlságosan szeretni? Travis Maddox két dolgot őrzött meg az anyja halálos ágyán mondott szavaiból: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj! A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti. Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogy látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön.
LETÖLTÉS Jamie McGuire - Veszedelmes sorscsapás









TUDJÁTOK, HOGY ABBY ABERNATHY VÁRATLANUL MRS. MADDOX LETT. DE MI HÚZÓDIK MEG A NAGY ESEMÉNY HÁTTERÉBEN? Miért kérte meg Abby Travis kezét? Milyen titkokat osztott meg egymással Abby és Travis a szertartás előtt? Hol töltötték a nászéjszakájukat? Ki tudott még az eseményről… és miért nem árulta el senkinek? Abby és Travis szökése körül mindent a legnagyobb titok övezett… egészen mostanáig. A Gyönyörű sorscsapás és a Veszedelmes sorscsapás rajongói minden kérdésükre választ kapnak az esküvő (és a nászéjszaka!) viharos történetében, és mint a nagyszerű történetek esetében, erre is érdemes volt várni!

LETÖLTÉS Jamie McGuire - Gyönyörű esküvő

2016. október 26., szerda

George R.R. Martin - Trónok harca (A tűz és jég dala 1.)

A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg. 
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel. 
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.

LETÖLTÉS

2016. október 23., vasárnap

Caroline Kepnes - Te 1.

Joe Goldberg, egy kis East Village-i könyvesbolt eladója egy nap úgy érzi, valóra vált az álma, mikor besétál a boltba egy fiatal írópalánta, Guinevere Beck. Beck megtestesíti mindazt, amire Joe valaha is vágyott: gyönyörű, vagány, okos, és hihetetlenül szexi – egyszerűen tökéletes. 
Joe rafinált módon kezdi behálózni Becket, és hála a lány okostelefonjának, Instagram-, Twitter- és Facebook-fiókjának, hamarosan sikerül is közel kerülnie hozzá. De Joe még sokkal többre is képes, hogy hatalmába kerítse rajongása tárgyát. 
És vajon Beck valóban olyan angyali és ártatlan teremtés, amilyennek Joe látja? Vagy ő még sokkal sötétebb titkokat rejteget?

LETÖLTÉS

2016. október 4., kedd

Elizabeth Richards - A Fekete város krónikái

Egy véres,brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében, megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyd ki!

LETÖLTÉS Elizabeth Richards - A sötétség városa




Ash ​​Fisher azt hiszi, túl van minden megpróbáltatáson. Eljegyezte Natalie-t, az élet csak jót tartogat számára. De a boldogsága csak addig tart, míg fenyegető látogatást nem tesz nála Tiszta Rózsa, és ultimátumot intéz hozzá: ha nem szavaz Rózsa Törvényére, ami a sötétfajzatokat és a többi másként gondolkodót haláltáborokba gyűjti, megöli Natalie-t. Elsőre egyszerűnek tűnik a döntés, de odadobhatja-e Ash sok millió sötétfajzat életét, hogy megmentse a szerelmét? Ash rögtön megpecsételi Natalie sorsát, amikor nem képes a szerelmét feláldozni több millió sötétfajzatért. Ekkor bukkan fel Elijah Theroux, a jóképű Básztet-fiú, akit Natalie korábban kimentett az anyja laboratóriumából, ahol Elijah-t kínozták és kísérleteztek rajta. Az őrök az ő mérgéből készítették a halálos Arany Ködöt, ami a Fekete Városban kitört lázadáshoz és Ash Főnixként, a lázadás jelképeként való újjászületéséhez vezetett. Elijah most visszatér, és Ash nem kedveli: nyilvánvaló, hogy Elijah odavan Natalie-ért, és Ash attól fél, hogy Natalie sem közömbös iránta. A Fekete Város krónikái című trilógia rajongói számára a Sötétség Városának lenyűgöző második része.

LETÖLTÉS Elizabeth Richards - Főnix 

Ash, ​​a kevertvérű sötétfajzat és menyasszonya, a félvér szívű Natalie elszakadnak egymástól. Mindkettejüknek szembe kell nézni saját démonaival, és megtalálni a kiutat és egymást.
Ash, az Ember az Egységért polgári kampány jelképe, hazamegy Fekete Városba, hogy rendezze sorait. Közös célpontjuk a Tizedik, az a koncentrációs tábor, ahova Tiszta Rózsa a vámpír sötétfajzatokat és a velük szimpatizálókat börtönözte be. Emberi és nem emberi szövetségeseikkel ott találkoznak újra. Ash-nek rejtőzködnie kell, de nem hajlandó lemondani Natalie-ról, sem arról, hogy megdöntse Tiszta Rózsa borzalmas uralmát, és lerombolja a falakat, amelyek mögé a népét zárták.
Eközben Natalie váratlanul ismét találkozik a szüleivel, akik kulcsfigurái az őrök Tiszta Rózsa elleni lázadásának. Velük, valamint egy barátjával, Elijah-val bujkál a lázadók föld alatti főhadiszállásán. Bár biztonságban és kényelemben él, Natalie másra sem vágyik, mint hogy megkeresse Ash-t, de az őt túlzottan óvó szülei nem hajlandóak kockára tenni a biztonságukat. De Natalie megesküszik, hogy felkutatja a fiút.
És a történéseket már nemcsak Ash és Natalie szemszögéből látjuk, hanem bekapcsolódik egy harmadik elbeszélő is: egy mélyen elrejtett, sötét titokkal élő, magányos fiú, Edmund, aki egy személyben ellenség és áldozat. A története harminc évvel ezelőttre nyúlik vissza a múltba, még a Tiszta Rózsa előtti időkbe…
A Fekete Város krónikái című trilógia befejező kötete.
LETÖLTÉS Elizabeth Richards - Szárnyak